Századunk magyar irodalma képekben: Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig

«Ez az utóbbi felkiáltás gyakran fordul elő Keménynél s önkéntelenül is eszünkbe villan, hogy e különös ember századok előtt játszó történeteiben – bár ott látjuk amaz idők minden mozgató eszméjét – mégis csak valamely subjektiv szerencsétlenség elemei zajlanak és fuldokolnak. Az egyes részleteknek néha oly erősen sajátos szinök van, hogy szinte lehetetlenség arra nem gondolni: ime, Kemény regényeiben a tulajdonképeni hős nem Gyulai Pál, Kassai, Péchy Simon stb., hanem ez a belső életet élő, titokzatos szenvedélyek közt vergődő lélek: a _boldogtalan iró maga_.»

这一句是全书文学史判断力的顶点: Endrődi 并不因为凯默尼笔下的人物 (久洛伊·帕尔、卡绍伊、佩赫·西蒙) 写得不像别人, 就把他们当成小说人物来读; 他反而论证说, 凯默尼小说里真正的主人公既不是这些历史人物, 也不是故事, 而是「一个在隐秘激情之间挣扎的灵魂: 那不幸的作家本人」。这等于把 19 世纪匈牙利历史小说的一条通行读法 (从人物身上找历史事件的投影) 整个翻转过来, 变成从小说结构里读出作者的自我剖开, 需要文本细读、传记直觉与理论勇气三样同时在场。同样的手法在第一部第十二章评埃特维什·约瑟夫的 «Karthausi» (卡托修院) 时也出现过: 先拆掉情节, 再把作品所以珍贵的理由从结构层移到「天才分子的作品」那一层 (L2835-L2838)。全书能抵达这一层批评的段落只有数处, 其余大多是通行的民族文学叙述。故 92。

«Az Athenaeum, mely már évtizedek óta minden irányban nagy buzgalommal szolgálja nemzeti irodalmunk ügyét, ujabban a párisi kiállításra szánt franczia nyelvű kiadványai közé két kompendiumot vett tervbe: egy népszerüen megirandó Magyarok Történetét s egy magyar irodalom-történetet.»

这一句把整本书的生成机制一次交代清楚: 出版社借巴黎世界博览会的窗口推法语手册, 于是顺手立下两部「通俗概要」的计划, 一部《匈牙利人的历史》、一部《匈牙利文学史》, 而 Endrődi 领到的正是后者的后半段, 从塞切尼登场到妥协。这说明本书不是一部独立的文学史, 而是三部曲的第二部: 前部 (卡津齐至基什法卢迪·卡罗伊) 与后部 (妥协至今) 到本电子本为止都未写出, 作者本人在献词里交代了这一计划 (L139-L144)。框架上的长处是起讫点异常干净, 恰好覆盖匈牙利文学的黄金一代; 代价是整个视野被压进一条「民族—国家」的自足弧线, 1867 年的「妥协」既是终点也是断口, 而作者在 1900 年把它当成终点而不是开端来叙述。故 88。

«A budapesti egyetemen 275 tanerő működik s a tanulók száma 4588-ra rúg; a kolozsvári egyetemen 89 tanerő mellett 833, a József-műegyetemen 67 tanár és 36 segédtanár mellett 1248 a tanulók száma. Egyébként ezen a téren tett haladásunkat, az 1898-iki hivatalos statisztikai kimutatást véve alapul, világítsa meg a következő kis táblázat, mely az állami kezelés alatt álló tanintézetek mennyiségét, tanerőit s hallgatóit összegezi:»

这一段是全书最硬的一处材料: 作者没有停在「文学生于压抑终于复兴」的套话上, 而是给出三所大学的教师与学生数 (布达佩斯 275 名教师对 4588 名学生, 克洛茨瓦格 89 名教师对 833 名, 约瑟夫工艺大学 67 名教师加 36 名助教对 1248 名), 并当场声明口径是 1898 年的官方统计公报, 随后是一张按机构类型分列的汇总表 (L8333-L8341)。往下还有 Szinnyei József 编的报刊统计 (1806 年仅 1 种, 1898 年 1107 种, L8343-L8391) 与 Kiszlingstein Sándor 的图书年产量表 (1801 年 104 种, L8400-L8439)。这些数字使「文化起飞」有了可核查的量纲, 是 19 世纪末民族文学写作里少见的硬数据插入。扣分在于只给结论不给原始出处, 而正文五处脚注在电子本中丢失, 读者无法回溯统计册。故 90。

«_Eredeti czélom az volt vele, hogy átlelkesítsem az irodalomtörténet száraz anyagát s könnyed, vonzó formákban dolgozzam fel a benne rejlő tartalmat. Nem a tudós világ, hanem a nagy közönség, – főkép a serdülőifjuság meg a nők számára._»

这一句是作者自陈的读者定位, 决定了本书的写法与效用: 不是写给「tudós világ」, 而是写给「nagy közönség」, 尤其是「serdülőifjuság meg a nők」。于是他给自己定的任务是「把文学史的干燥材料变得轻松诱人」, 而不是做考据。这条定位执行得相当成功: 全书几乎没有术语障碍, 多数章节先给一幅场景或一个比喻, 再展开人物与作品。但效用是单向的, 读者拿到的是一幅可读可记的文学地图, 不是可以复核的学术工具, 正文五处脚注 ([1]-[5]) 在电子本中全部缺失, 卷末校改表只修排印误植不注出处, 人名索引只给原书页码而无文献目录, 因此 practicality 只能给到 83: 作为 1900 年的通俗文学史它极好用, 作为可查证的工具书它不合格。故 83。

«Megjelenik s gazdag és súlyos tartalmának egész tömegével zuhan az alföld reményzöld, de puszta rónáira, melyeknek füve kaszálatlanul szárad el tövén. Az élet nagy zaját viszi magával, a magyar szellem titokzatos erőit hömpölygeti, a lelki derékségnek nemcsak szimboluma, de ténye.»

这一段是 Endrődi 语言的最好状态: 写埃特维什·约瑟夫的登场却没有一个「登场」二字, 而是把一位作家的降临比作一场带着全部内容砸向平原的坠落, 就那样重重地落在阿尔弗尔德那片希望之绿却又空旷的平原上, 那里的草还没割就枯死了。波浪与平原、重量与空旷、生命的巨大噪音与灵魂的直率被压进两个短句里, 随后一句「他不仅是这一点的象征, 而是事实」把比喻收回为判断。旧正字法并不妨碍句子的现代节奏, 长短句交替使用得很准。同类佳句遍布全书: 写凯默尼的街头相遇用了一艘装载着印度宝藏记忆的失武装船 (L3134-L3152), 写 Lisznyai Kálmán 则直接转引雅考什的一句速写, «Vékony, czingár legényke – mint Jókai írja róla – hősi taglejtésekkel» (L5941-L5943)。扣分在于个别段落比喻叠加过密。故 92。

«Miféle szentimentális, tengelytelen lélek ez a regényhős, ez a fiatal franczia gróf, Gusztáv, akit menyasszonya, Julia, egy semmi emberért megcsal és elhagy! Még csak vére sem forr fel a sérelem miatt, – de átengedi magát széparányú fájdalmainak, tovább is csak imádja Juliát s midőn Párisban az erkölcsi sülyedés lejtőin újra találkozik vele: eltipor érte egy igazán hűséges leányszivet s végkép meghasonlásba jövén magával és a világgal: beáll barátnak, karthausi lesz. Ezek a jellemek tulajdonképen nem is jellemek, csak elvont eszmék imbolygó silhouettjei, átsuhanó árnyak, minden akaratra s összeütközésre alkalmatlan, törékeny bábok, passziv szenvedők. Hát még ha a köréjük torlódó reflexiók tömegére gondolunk, melynek terhétől itt minden egyéb összeroskad! S különös, ez a regény azért mégis csodálatos mű marad. Minden szerkezeti hibája daczára, jelentősebb értékű, mint akárhány jobban megépített elbeszélés, egyszerűen azért, mert lángelme munkája.»

这一段是全书文本分析最深的一处: 作者先承认«Karthausi» (卡托修院)几乎不是小说, 作为故事它也嫌单薄, 作为情节就更不必说了, 主人公古斯塔夫是「感伤而无中心的灵魂」, 因为他的未婚妻 Julia 跟一个无足轻重的人私奔而抛弃了他; 然后给出结构诊断: 这些人物其实根本不是人物, 只是抽象观念的摇摆轮廓, 掠过的一团团影子, 对任何意志与冲突都不适用的脆弱玩偶, 被动的受苦者; 但结论仍是「这部小说仍然是一部奇妙之作」。这不是赞美或贬低, 而是先把美学标准与价值标准拆开, 再判断后者的分量。全书对佩多菲 (第二部 L3916-L4054)、雅兰尼 (第三部 L5466-L5844)、雅考什 (第三部 L6434-L6808) 都用同一套「生平—文本—互文」三层结构, 并把 Balzac (L3329)、Goethe 与 Byron (L7386) 当作对照轴。扣分在于对在世作家多留余地, 断代判断偏软。故 90。

«Minden jóakaratú vesződségem daczára azonban végzett munkámat nem tartom egyébnek egyszerű kisérletnél. Hibáit, hézagosságát, sokféle gyarlóságait magam érzem legjobban. De talán mégsem dolgoztam egészen haszontalanul. Az a remény hiteget, hogy valaki más, erősebb, rátermettebb tehetség, kedvet kap e kisérlet után jobban megcsinálni azt, amit én nem tudtam jobban.»

这一段是作者对自己最诚实的一次交代: 他不把本书当著作, 只当「一次小小的试验」, 说自己的错误、遗漏与各式各样的粗劣自己最清楚, 并说之所以还敢出书, 是希望有更强、更有禀赋的人接着把这件事做好。这是一个愿意把边界画出来的作者。可信度还不止于此: 卷末有原书两条勘误 (L8884-L8890) 加转写者整理的 40 条排印校改表 (L8903-L8983), 其中「第 166 页 A MAGYAR BALSAC 应作 A MAGYAR BALZAC」正好与正文标题 (L3132) 互证; 人名索引 (L8594-L8879) 给出 263 行人名条目与对应的原书页码, 可以当检索表用。扣分在于全书没有一条文献出处, 五处脚注只剩标记没有正文, 大量二手转述 (Toldy、Nagy Ignácz、Péterfy、Beöthy) 不加区分地当作权威, 且叙述立场明显偏向民族复兴的官方口径。故 87。

«Csak hadd járja át szivüket a fájdalom árja, a szeretet édes érzése, a hit malasztja, s önösségük rideg gubójából kinyomakodva: hadd lelkesüljenek végre hazáért, emberiségért, mert aki másoknak él, boldog, s csak az önző boldogtalan!»

这一句是本书在 1900 年给自己下的政治任务: 文学不是消遣, 而应当让读者「终于为祖国、为人类而热情起来」, 因为为他人而活的人才是幸福的, 只有自私的人才是不幸的。把文学史读成民族动员的通道, 是 19 世纪末匈牙利民族复兴叙事的标准动作, 也在本书的框架里被完整继承: 三部分从压迫写到反抗再到妥协, 终点是民族国家在 1867 年的自我和解。就今天的读者而言, 这层当代性有两面: 它精确暴露了文学如何被国家收编为合法性装置, 而这正是理解 1896 年千周年与 1900 年代国家文学生产的关键; 反过来, 这也使本书很难被当作一份中立的文学史来读, 凡不合于民族成长曲线的作家都会被压缩成这条弧线上的一个点。全书的当代性因此强而不稳, relevance 给 88。故 88。